Szergej Lukjanyenko

Friss topikok

Archívum

Alkonyi Őrség

2011.02.02. 10:27 - kicsimate84

A fantasy orosz mestere által írt Őrség-könyvek 3. kötete

A Fény és a Setét erői immár harmadszor feszülnek egymásnak, és az ügy, amely kezdetben csupán néhány névtelen levél lenyomozásáról szólt, hamarosan sokkal nagyobb méreteket ölt. Az Éjszakai és a Nappali Őrség közös vizsgálatába az Inkvizíció is bekapcsolódik, és a képet tovább árnyalja egy elveszettnek hitt misztikus tárgy felbukkanása, amely akár valamennyi földi halandót Másfélévé változtathatja.A nyomok egészen Bajkonurig vezetnek, és kiderül, hogy a legfőbb hatalomra törő titokzatos személy még a Nemzetközi Űrállomást is tervének részévé tette. Mágia és tudomány csap össze a végső leszámolás során, amelyben a mit sem sejtő emberiség jövője a tét.
Szergej Lukjanyenko Eurocon-díjas szerző kultikus regénysorozatának harmadik részében is bebizonyítja, hogy az igazán jó fantasztikus történetekben legalább olyan fontos szerep jut magának az embernek, mint a fantáziának és az izgalomnak.

Szergej Lukjanyenko Alkonyi Őrség című könyvét megrendelheti a booker.hu vagy a galaktikabolt.hu oldalakon.

A bejegyzés trackback címe:

https://lukjanyenko.blog.hu/api/trackback/id/tr402632912

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása