Szergej Vasziljevics Lukjanyenko (Серге́й Васи́льевич Лукья́ненко) orosz író, 1968-ban született Karatau-ban (mai Kazahsztán). 1986-ban, az iskola elvégzése után Alma-Ata-ba költözött, ahol a helyi orvosi intézetben terapeutának tanult, majd a diploma megszerzése után gyermekpszichológusként csatlakozott a kórházhoz, ahonnan az alacsony bérek miatt hamarosan távoznia kellett. Ekkortájt kapta meg első fizetését is íróként, 1993-tól pedig helyettes szerkesztőként dolgozott a helyi science fiction magazinnál egészen 1996-ig. Szergej gyakran hivatkozik erre az időszakra úgy, mint élete legnehezebb éveire, s az ekkor átélt anyagi és személyes megpróbáltatásainak tulajdonítja írásainak olykor rendkívül sötét hangnemét. Mindennek ellenére a 90-es évek második felétől helyzete drasztikusan jobbra fordult, olyannyira, hogy írói népszerűsége miatt egyre nehezebbé vált megejtenie éves külföldi kirándulásait. 1996-ban végül Moszkvába költözött, s máig itt él feleségével, Sonya-val, akivel még az egyetemen ismerkedett meg 1990-ben.

Lukjanyenko a 80-as évek második felében kezdett el írni, első publikációja egy rövid történet volt Rosszhiszeműség címmel 1988-ban ('Ahol a kegyetlen ellenség bujkál' címen a későbbiekben ismét megjelent). A science fiction ekkoriban kockázatos tevékenység volt a Szovjetunióban, gyakori célpontja volt a politikai vezetők haragjának, mivel művészeti forma helyett elsősorban politikai eszközként tekintettek rá, ám ugyanezért jelenthetett kiugrási lehetőséget a feltörekvő írók számára. Lukjanyenko-nak végül is sikerült megszereznie az állam támogatását, miután részt vett számos irodalmi szemináriumon.

Ezen írói korszakán remekül tetten érhető az orosz tanár és gyerekkönyv szerző, Vladislav Krapivin hatása, akinek Lukjanyenko máig rajongója. Ekkori műveinek (többek közt a Szivárvány nyolc színe) gyakori témája az éretté válás, hűség, barátság és a tizenéves karakterek szerepeltetése, s célközönsége is inkább a fiatalabb korosztály soraiból került ki. Később azonban az imitáció helyét egyfajta sajátos, Krapivin idealizmusával szembehelyezkedő polémia veszi át. 1994-es regényében, A 40 sziget lovagjai-ban, Lukjanyenko határozott állásfoglalást teszt a golding-i allegorikus tradíció mellett (Legyek Ura, de még inkább A piramis).

A Szovjetunió összeomlása és a piacgazdaságra való áttérés rémesen érintette Oroszország irodalmi közösségét, ugyanis a szerzőknek váratlanul alkalmazkodniuk kellett a szabad kiadói rendszerhez. A kreatív robbanás elmaradt, sok új alapítású kiadó hamar ráébredt a külföldi ponyvairodalomban rejlő lehetőségekre (amely korábban nem létezett a helyi piacon), s egyszerűen figyelmen kívül hagyták a már meglévő irodalmi létesítményt. Ez igencsak megingatta a hazai szerzők önbizalmát, s rendkívül nehéz volt olyan kiadót találniuk, amelyik kockázatot mert vállalni műveik kiadásával.

Lukjanyenko azonban jobban boldogult társainál, főként mivel már korábban sikerült nevet szereznie a science-fiction körökben. Az ekkoriban fejlődésnek indult FidoNet számítógépes hálózat, amely írásairól készült elektromos másolatokat küldött szét a tagok között csak növelte a rajongók nyomtatott változat utáni igényét. A sikerhez hozzájárult írói stílusa is: az összetett mégis megnyerő cselekményt ötvözött mélyreható intrikával és a koncentrált akcióval. Ily módon tehát Lukjanyenko már a 90-es évek második felében elindult az orosz sci-fi őrület előtt ismert alakja volt az orosz tudományos-fantasztikus irodalomnak.

Ezen időszak termését képezi a már fent említett A 40 sziget lovagjai, a Nukleáris Álom (1990), egy 1992-es novelláskötet és két trilógia az űropera műfajában: a rendhagyó Álmok Sora, amely lazán kapcsolódik a Master of Orion című videójáték-sorozathoz és a korábbi, Úr a Föld bolygóról, amely egy igencsak sötét világon nyugszik, amelynek alapjait már több korai novellájában lefektette (pl.: Pompás Messzi Világ). Legmegrázkódtatóbb és legsötétebb könyve, az Ősz meglátogat, ugyan ekkortájt íródott, amikor is a szerző komoly depresszióval küzdött.

A kultikus státusznak örvendő Tükörlabirintust (1997) gyakran sorolják a cyberpunk műfajába, ennek ellenére alig felel meg a Dozois-kritériumoknak, s inkább tekinthető egy szemi-cyberpunk környezetben játszódó romantikus történetnek. A dolog pikantériája, hogy Lukjanyenko akkoriban dolgozott a regényen, amikor még nem is rendelkezett internettel, legközelebbi kapcsolata a 'Net szubkultúrával a FIDONet tagságra korlátozódott.

Kihasználva a külföldi írók iránti különös érdeklődést, Lukjanyenko úgy döntött, hogy Kazahsztánból Moszkvába költözik. Itt folytatta az írást, s sűrűn kísérletezgetett is, jó példa erre a vallási témájú, Mennykeresők című alternatív történelmi regénye, ahol nyelvi stilizálással is próbálkozott. Több korábban elkezdett sorozatát is folytatta ekkoriban: ilyen a Genom sorozat (jelenleg két rész: Genom és Tánc a havon), a Nyomorékok novella-ciklus valamint az Ugrás az űrbe és az Ugrás az ismeretlenbe,  amely David Brin Csillagdagály-sorozatához hasonló tematikán osztozik.

Az igazi áttörést természetesen az Éjszakai Őrség hozta el. A regény visszatérést jelent a fantasy műfajába, ahol a szerző olykor-olykor már megfordult karrierje során. Ebben a regényben is inkább megmaradt a városi fantasy mezsgyéjén, mégis a borúsan szemléletes helyszínek és eleven karakterek meghozták számára a várva várt sikert.
Az orosz gazdaság fejlődése lassacskán lehetővé tette a filmipar felélénkülését, s a regényén alapuló filmet (Éjszakai Őrség - Nochnoy dozor, 2004) máig az első orosz blockbuster-nek tartják. A film Oroszországban 16 millió dolláros bevételt produkált, s az Egyesült Államokban is kiadóra talált a Fox Searchlight jóvoltából. A folytatás nem sokat váratott magára, 2006-ban elkészült a Nappali Őrség (Dnevnoy dozor) filmadaptációja.

A roppant népszerűség Lukjanyenkot az orosz underground széles körben ismert alakja helyett országos hírességgé avanzsálta, mondhatni az orosz science fiction zászlóshajójává vált, és TV-show-k illetve találkozók gyakori vendége lett. Az Őrség-ciklus azóta tetralógiává bővült, s nemrégiben jelent meg a tinédzser ügynököket szerepeltető Kölyök Őrség című rövid története.

Lukjanyenko időközben számos más könyvet is megjelentett, köztük a mélyen filozófikus Spektrum-ot amely az egzisztencializmus és a mindenhatóság témáját dolgozza fel, amelyhez erősen kapcsolódik új sorozata, amelyből ezidáig két rész jelent meg (Piszkozat, Tisztázat)

Saját elmondása szerint munkájára mély hatással volt Robert A. Heinlein, s a már említett Krapivin. Habár a műveiben leírt világok gyakran kíméletlenek, Lukjanyenko humanista író, aki ebben az értelemben a Sztrugackij-fivérek követőinek tartja magát. 2000 májusában Borisz Sztrugackij úgy jellemezte testvére könyveinek szellemiségét "mint a jóság ökleit, azoknak a hősöknek az elkínzott próbálkozásait, akik úgy próbálták megőrízni jóságukat, hogy mellette erősek tudjanak maradni", majd hozzátette, "ez egyben Lukjanyenko alapelve is: hogyan őrizzük meg a jóságot a gonosz világában, amikor magad is erős és jól felfegyverzett vagy". 

Főbb művei:

1997 - Звезды - холодные игрушк (Ugrás az űrbe, 2009)
1998 - Звёздная тень (Ugrás az ismeretlenbe, 2010)
1998 - Ночной дозор (Éjszakai Őrség, 2007)
2000 - Дневной дозор (Nappali Őrség, 2007)
2004 - Сумеречный дозор (Alkonyi Őrség, 2008)
2005 - Последний дозор (Utolsó őrség, 2008)